Ma délelőtt be kellett mennünk a gyerekkel az orvosi rendelőbe és mivel szemben vele egy posta, gondoltam 2 legyet egy csapásra, átsétálunk oda is.

Pupikámnak nem volt kedve, de beígértem egy foglalkoztató füzetet (imádja a foglalkozásokat) és egy kaparós sorsjegyet… Na ezt nem kellett volna. Persze Pupi nem tudja mi az és én sem kerítettem ennek túl nagy ügyet, nem úgy a picinyke posta dolgozói.

Nem mellesleg megjegyezném, hogy nem egyszer kerültem már összetűzésbe egyikükkel, nem egyszer megfogadtam már, hogy nem teszem be oda a lábem, de mert reggel, mikor indultam a piacra, még nincs posta, visszafelé kettőnél álltam meg, de mindenhol tömött sorok voltak, a friss gyümölcs és hús meg a csomagtartóban… nem vártam, ráadásul két sort kellett volna kivárnom, mert egy levélfeladás és egy csekkbefizetés nem megy egy szuszra… ettől is ver a víz, de sebaj, ez nem teljesen tartozik ide…

Én, mikor jött a kaparós sorsjegy ötletem, arra gondoltam, mikor mi bátyámmal kapartunk, nyertünk, én visszaváltottam, vesztettem, ő meg nem váltotta és gyarapította a kis fagyipénzét. Semmi extra, jó volt, gyerekek voltunk és izgi volt kaparni, hogy vajon lesz e fagyi, vagy sem.. Meg olyan sorsjegyre is emlékszem, ahol le kellett tépni a két végét és nem nyert, vagy az összeg volt benne. Ebből milló volt eldobálva és egyszer kukáztunk is, mert egy nyertes szelvény ki volt dobva.

Nagymamámék és a szüleim mind Lottóztak, Apa Totózott és ez hozzátartozott a mindennapjainkhoz.

Na ezek az élmények jöttek elő, válaszott a gyerek egy 300 Ft-os sorsjegyet, akkor még nem tűnt fel semmi. Aztán leültünk, kapartunk és végül nyetünk 500 Ft-ot, illetve bruttó 200-at, de mindegy. Visszaküldtem a gyereket az ablakhoz, hogy mondja a nénikek, hogy az első oszloppal nyertünk, míg én összeszedem az aprót és illedelmes anyuka módjára letakarítom magunk után az asztalt, de mire felnéztem, már két nő áll a kasszánál és mondták, hogy a gyereknek nem adhatnak ki nyereményt! Az a hangsúly… Na ez durva volt. Nekem gyorsan lefutott, hogy szerencsejáték, 18 éven aluli… stb. Én válaszoltam, hogy rendben van, én kérek elnézést, természete, hogy ne adják ki a gyereknek, mire a másik hölgy már közölte is, hogy ez, amit mi itt műveltünk, az egyenesen életveszélyes!

Én ott álltam, leforrázva, égtem, mint a rongy, rendesen lealáztak… Ennyire kellemetlen szituációban régen nem voltam…

Kérdezem én, hogy ez szerintetek is ekkora hiba volt? A gyerek 4 éves, soha még egy lottó szelvényt sem látott, mert a férjem néha lottózik, de nem jellemző… Én soha nem játszottam szerencsejátékokat, kártyázni szinte nem is tudok.

Engem ott a postán ez a két nő szemmel vert… Igazuk volt?

Azt miért nem licselik meg, aki tolja terhesen a babakocsit és szívja fújja apuka-anyuka, vagy cukros üdítővel akár teával oltja a szomját a még alig 1 éves gyereknek kánikulában? Akinél minden este azt hallja a gyerek, hogy szisszen a sör, mert nem férfi, aki nem iszik meg egy üveggel naponta…

Én is megítélhettem volna már ezt a két nőt, akik korátsem végzik el a munkájukat. Nemhogy nem tökéletesen, hanem kritikán alul teszik, nap mint nap és mégsrem tettem, Hibáznak. Néha könnyebben viselem, néha nehezebben. Legfeljebb elkerülöm azt a postát, ha tehetem. De hibáztam én is. Igaz. Azonban szemmel látható volt, hogy nem vagyunk gyakorlott szerencsejátékosok, mert a sorsjegyet is csak fogatgattam, hogy mit kaparjunk, mit nézzünk. Finoman is elég lett volna, ha szólnak, hogy talán ezt ne. Megétrettem volna, anélkül, hogy lealázzanak ott egy az egybe.

Ti mit gondoltok erről?